Twitter Facebook

Bábszínház és asszisztensmaffia


2015. május 20., 19:07
Sorozatunkban az idén 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben a tanévben végzőket, Csizmadia Tibor rendezőasszisztens osztályának tagjait mutatjuk be. A sorozat írásai szerdánként, este 7 óra 7-kor jelennek meg.

2013 szeptemberében indult először rendezőasszisztens osztály az SzFE-n. Csizmadia Tibor tanítványai idén már végzősök. Bacsó Borbála és Szélinger Anna válaszoltak.

Bacsó Borbála

Milyen darabokban/színházban dolgoztál eddig és hogyan kerültél bele a produkcióba?

A Radnóti Színházban kezdtem megfigyelőként: a Hedda Gabler című produkción keresztül tanultam meg, egyáltalán hogyan is néz ki egy próbafolyamat. Utána elkíváncsiskodtam másfelé is, ismerkedtem különböző műfajokkal: a Budapest Bábszínházban két előadás születését is figyelemmel kísértem (Unokák a polcon , Hókirálynő), illetve nyáron sem bírtam elszakadni a színháztól, és végigkövettem az Orlai Produkciós Iroda Happy Ending című prózai rákrevüjének létrejöttét. Az első igazi asszisztensi munkám az Ódry Színpadon volt, a Brémai muzsikusok ahol Kocsis Gergő mellett ketten voltunk asszisztensek Totobé Anitával, az osztálytársammal együtt. Ezt követte szintén az egyetemen a Homokember, Szász János rendezésében, szintén egy osztálytárssal – ezúttal Vajdai Verával – karöltve. Nagyon örültem, hogy együtt dolgozhattam velük, mert így mindig tudtunk kapaszkodni egymásba és együtt meg tudtuk tanácskozni a felmerülő problémákat.

Images_28280
Fotó: Torják Orsi
Bacsó Borbála
Mostanra viszont eljött az ideje, hogy egyedül is helytálljak: legutóbb Szilágyi Bálint harmadéves bábrendező prózai vizsgájában már önállóan dolgoztam. Nemrég, április elején volt a bemutató, az előadás címe Alszanak a halak?; ez egy monodráma, Prohászka Fanni, negyedéves színész játssza, és a stábhoz tartozik még Molnár Anna látványtervező, aki szintén egyetemi hallgató, a Képzőn tanul. Nagyon büszke vagyok erre a munkámra és különösen a kis csapatunkra, mert szerintem valami nagyon jót hoztunk össze így közösen. Jelenleg is Bálintnak segítek a bábrendező vizsgájában, most Valkai Andi osztálytársammal együtt (egy óriási liba áll az előadás középpontjában, és ha nem tud próbára jönni mindegyik színész, mi is beállunk mozgatni – ami nagyon szórakoztató), júniustól pedig Kőváry Kati mellett fogok dolgozni a Karinthy Színházban.

Az egyetemi képzés mivel segítette a majdani rendezőasszisztensi munkádat?

Hát, az egyetemen sosem unatkoztam. Örültem, hogy eltölthettem még két évet az iskolapadban, úgy, hogy mellette lehetőségem volt gyakorlatot is szerezni. Esetleg egyszerre a kettőt, mikor hogy. Azt ugyan nem tanultuk meg, hogyan tudunk egy időben két helyen is létezni, de sokféle óránk volt. Szinte mindenből jutott több, kevesebb; tudásmorzsák, talán ezek mentén is haladhatunk a későbbiekben. Sokat jelent a majdani munkámban, hogy felvettek ide, mert ezáltal kerültem be a színházi világba, amire addig csak kívülről pislogtam.
De a legnagyobb köszönet, azt hiszem, az osztálytársaimért jár az egyetemnek. Nagyon megszerettem a mi kis asszisztensmaffiánkat, jó volt velük együtt koptatni a padot, együtt dolgozni, sokat jelentett, hogy tartottuk egymásban a lelket vizsgák előtt és a munkák közepette. A színházi világban már eddig is számos fantasztikus embert ismertem meg, de szerintem az osztálytársaimmal értjük meg a legjobban egymást.

Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Nagyon izgalmas volt az első premierem. Meg az utána következő összes többi is. És az is nagyon izgalmas volt, amikor a Hedda Gabler nyílt próbáján hirtelen pár percre a színpadon találtam magam. Semmit sem kellett csinálnom, csak álltam, de akkor is. És nagyon izgalmasnak találtam, amikor világításpróbán megengedték, hogy én is betartsak bábokat a fénybe. Bár egyébként azt is szeretem, amikor nekem kell fényvisszaverő felületként funkcionálnom egy ilyen próbán. És persze nagyon izgalmas, amikor tájelőadásra megyünk egy produkcióval, és ismeretlen terepen kell feltalálnunk magunkat. (És aztán mondjuk éjszaka nem jön értünk a busz, ami a szállásra vinne minket.) De ugyanígy izgalmas Hello Kitty mintájú üveget vadászni a városban, mert kellék lesz az előadásban, vagy kötélért menni a város másik végére, mert különben nincs mivel mozgatni a bábot. Arról nem is beszélve, amikor hétfő reggel egy óriási, 21 méter lepedővászonból készült, kasírozott papír fejű libát szállítottunk egyszer hárman a négyes-hatoson… Nem tudnék választani a számos helyzet, pillanat közül, inkább csak remélem, hogy a jövőben sem lesz izgalmakban hiány.

Images_28278
Fotó: Doma Petra
#szinhazihatterszakmak

Melyik volt a legnehezebb helyzeted?

A Homokemberen ketten dolgoztunk asszisztensként Szász János mellett: Vera, az osztálytársam, és én. A próbák mellett saját magunkat is egyeztetni kellett – ki megy ma próbára és ki megy ma órára, ki megy be az egyetemre intézkedni és ki írja meg e-mailek tömegét, ki dolgozik reggel és kinek van halaszthatatlan dolga este… Ez nem volt éppen egyszerű, nagyon nagy türelmet és folyamatos kommunikációt kívánt meg mindkettőnktől. Egyszer aztán bekövetkezett az a pont, amikor mindketten elfáradtunk, és kitört a vihar. Mit vihar, aznap este a kihalt Rákóczi úti épület lépcsőjén előadtuk a nagy veszekedés-duettet. Szigorúan közönség nélkül. Bár most már, hogy ezt leírtam, mindenki tudni fogja. Úgyhogy gyorsan hozzáteszem: miután kidrámáztuk magunkat, megbeszéltük a dolgot és másnap már ugyanolyan hatékonyan működtünk együtt, mint addig.

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?

Egyelőre úgy érzem, a színházi formánál fontosabb számomra, hogy jöjjön mindig egy új, izgalmas kihívás. Úgy gondolom, még bőven rám fér a tapasztalatszerzés, úgyhogy mindegy, honnan jön a feladat, én állok elébe. De ha mindenképpen mondanom kell egyet, akkor elárulom, hogy a bábszínház a szívem csücske.

Mit szeretsz az asszisztensi munkában?

Azt, hogy nincs két egyforma próbafolyamat és nincs két egyforma nap sem. Folyamatosan új problémákkal szembesülök, és nagyon jó érzés, amikor elmondhatom magamról, hogy igen, meg tudtam oldani. Még akkor is, ha előtte nem tudom, hogy az lesz-e a jó megoldás, és ha néha még hibázok. Mindezt úgy, hogy asszisztensként egyszerre kell legyek óvodapedagógus, titkárnő, pszichológus, ápolónő… Hát igen. Be kell látni: nem szabad nyusziskodni, egy asszisztens lényegében Mary Poppins kell legyen. Nem adhatom alább.

Szélinger Anna

Milyen darabokban/színházban dolgoztál eddig és hogyan kerültél bele a produkcióba?

Images_28277
Fotó: Torják Orsi
Szélinger Anna
Az én asszisztensi pályafutásom úgy kezdődött, hogy azt hittem, elméleti szakember leszek. Aztán a mesterképzés utolsó évében éreztem, hogy szeretnék olyan gyakorlatot csinálni, ahol valóban is „csinálni”, és nem csak „elemezni” kell a dolgokat. Így kerültem az Operaházba, ahol végül is több, mint fél évig voltam rendezőasszisztens-gyakornok. Mélyvíz volt, sokfélét kellett csinálni. Akkor még nem is tudtam, mennyi mást is lehet. Az SZFE alatt aztán tényleg csináltam mindent. Geréb Zsófival kétszer is dolgoztam együtt, először tavaly az Ódry Színpadon az Yvonne, a burgundi hercegnőben, idén a Jurányiban pedig a projekt_LULU, majd Székely Krisztával a Don Juanban. Máté Gáborral a Nincstelenek során találkoztam, ifj. Vidnyánszky Attilával pedig az Athéni Timont csináltuk, de a Krétakörnél is megfordultam ősszel. Most a kultúrbrigádos Sirályban vagyok súgó.

Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Mindenhol volt valami izgalmas. Rúzzsal borosüveget kinyitni, nutellát megfelelő állagúra hígítani, az uruguayi énekest rávenni, hogy az udvarlás helyett a dolgával foglalkozzon, fél napon belül reklámspot-forgatást szervezni, előadás közben füstjelzőt elállítani… satöbbi.

Melyik volt a legnehezebb helyzeted?

Amikor önhibánkon kívül egy hónapot csúszott a bemutatónk, és tudtuk, hogy sosem lesz olyan jó, mint amilyennek megálmodtuk – az egészet újratervezni és újraszervezni úgy, hogy gyakorlatilag senki sem ért rá, és a munkánkat sok egyéb tényező is nehezítette – az nehéznek és hosszúnak tűnt. De igazából megoldhatatlan helyzettel még nem találkoztam. Olyan nincs is.

Az egyetemi képzés mivel segítette a majdani rendezőasszisztensi munkádat?

Nyilvánvaló, hogy az SZFE afféle színházi csomópont, vagyis a szakma nagy része megfordul itt, és mi tőlük (Csizmadia Tibor, Lovass Ági, Mattyasovszky Bence, Novák Eszter, Hegedűs D. Géza, és a többi) tanulhattunk. Másrészt hátteret biztosítottak nekünk, hogy az egyetemen a többi hallgatóval együtt dolgozhassunk – gyakorlatilag együtt tanuljuk/tuk a szakmát. De mindeközben az egyetemen dolgozóktól (Ari Zsófi, Czirák Dani) is sokat tanultam.

Arról nem is beszélve, hogy az osztálytársaim személyében is válogatott őrülteket ismerhettem meg. Mi vagyunk AZ asszisztensmaffia.

Images_28279

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?

Ez egy ambivalens kérdés. Ugyanis a kőszínházban „klasszikus” asszisztensi feladatokat kell végezni, szinte biztos, hogy nem fogsz éjjel próbálni, és viszonylag biztos(abb) anyagi feltételei vannak. Egy független színháznál azonban a rendezőasszisztens afféle mindenes, tehát súgó, ügyelő, díszítő, kellékes, jelmezasszisztens, pszichológus és állatkerti főfelügyelő is egyben. Ennek megvan az a mélyszépsége, hogy minden, és tényleg minden szál a te kezedben fut össze. Amiről te nem tudsz, az nincs. Azonban az efféle forma bizonytalan, teljes embert kíván, és kevés pénzzel jár. Plátói kérdés, hogy ha ennyi mindent csinál az ember egyszerre, akkor miért nem kap többet, miközben nyilván azért kell ennyi mindent csinálnia, mert nincs pénz külön szakembereket alkalmazni. Ez szomorú, de izgalmas helyzet. A kérdésre válaszolva, olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol kellek, és ahol feladataim vannak. Meg ahol elfogadják, hogy én is ember vagyok, és van életem máshol is. Dolgozni szeretnék, de már nagyon.

Mit szeretsz az asszisztensi munkában?

Azt, hogy bizalmi feladat. Itt feltétlen bizalom nélkül semmi nem működik jól. Amit nagyon sokszor egymás mélyebb ismerete nélkül kell megteremteni. Nagyon szeretem a különböző embereket figyelni munka közben. Hiszem, hogy kicsit ez is a mi fő feladatunk – szüntelenül, rendületlenül figyelni a többieket. Mivel több zenekarban is énekelek, tavaly az egyik rendezőszakos hallgató állította, hogy nekem biztos, hogy nem elég ez. Hogy a rendezőt figyelem, és közben azon morfondírozom, hogyan kéne máshogy csinálni. Ez nálam nem így van. Érdekes kettősség: míg a zenében elöl vagyok, a színházban nagyon is szeretek hátul maradni, és figyelni, segíteni a többieket. És ami fontos, hogy bár sokan afféle könnyű munkának hiszik ezt, nem tud mindenki jó asszisztens lenni. Mi jók vagyunk.

Címkék

A brémai muzsikusok Alszanak a halak? Athéni Timon Don Juan Happy Ending Hedda Gabler Hókirálynő Homokember Nincstelenek projekt_LULU* Sirály Unokák a polcon Yvonne, burgundi hercegnő

A téma folytatása

Próbafolyamat és Radnóti 2015. május 27., 19:07

Elmúlás és szolgálat 2015. június 3., 19:07

Ráhatás és pirotechnika 2015. június 10., 19:07

Korábbi hírek e témában

Kvintesszencia és szerelemmunka 2015. április 22., 19:07

Búgócsiga és jackpot 2015. április 29., 19:07

Feladatkörök és premierbuli 2015. május 6., 19:07

Kölcsönsertés és whisky 2015. május 13., 19:07

0 hozzászólás