Twitter Facebook

Feladatkörök és premierbuli


2015. május 6., 19:07

2013 szeptemberében indult először rendezőasszisztens osztály az SzFE-n. Csizmadia Tibor tanítványai idén már végzősök. Totobé Anita és Vajdai Veronika válaszoltak.

Totobé Anita

Milyen darabokban/színházban dolgoztál eddig, és hogyan kerültél bele a produkcióba?

Totobé Anita: Valamivel több mint 4 éve dolgozom a Füge Produkciónak, hordtam plakátot és szórólapot, varrtam jelmezt, árultam jegyeket, mostam fel színpadot a Zsámbéki Színházi Bázistól a Jurányiig. Egy független előadás létrehozásában összemosódnak a feladatkörök. Nem voltam igazán rendezőasszisztens, inkább egy ember, aki megoldotta azokat a felmerülő problémákat, amelyekre már nem volt kapacitása a stábnak. Így amikor az Egyetemre felvételiztem, volt már színházi tapasztalatom, de el sem tudtam képzelni, hogyan működik például a kőszínházi struktúra: hogy egy előadásnak akár két kellékese is lehet, és a zsinórpadlás nem feltétlenül elavult intézmény, sőt akár kifejezetten izgalmas dolgokra is lehet használni. Így a legutóbbi két gyakorlatomat olyan helyen igyekeztem tölteni, ahol sokat tanulhatok a tárak működéséről, kommunikációjáról és egy társulat belső dinamikájáról: február végén volt a Körhinta premierje a Nemzeti Színházban, ősszel a harmadéves színészosztály Brémai muzsikusok bemutatója, ami azóta is repertoáron van az Ódry Színpadon.

Images_28051
Fotó: Torják Orsi
Totobé Anita
Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Ha egy produkciót igazán lelkiismeretesen csinál az ember, akkor a próbafolyamat csupa izgalom, sok-sok megoldandó szituáció. Számomra mégis azok a legszebb pillanatok, amikor megszületik egy jelenet a színpadon. Ez egyszeri alkalom, ami nem rekonstruálható előadásról előadásra. Legutóbbi ilyen élményem a Körhintából származik. Van a filmben egy emblematikus jelenet, amikor a két főszereplő szekéren utazik. Sokáig nem tudtuk, hogy ez miként fog megjelenni a színpadon: valahogy túl konkrét lett volna betolni egy kocsit a színpadra. Egy esti próbán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha lépéskombinációval stilizálnák az úton haladást. Így kialakult egy tétova, egymás mozgását követő mozdulatsor. A színészek is megérezték, hogy ez túlmutat a színpadi szituáción, és hogy valami gyönyörű, metaforikus történés születik.

Melyik volt a legnehezebb helyzeted?

Egyszerű lenne azt mondani, hogy az, amikor egyszer csak eltűnt valami a semmi közepén játszott előadásból, vagy hirtelen be kellett szerezni vagy meg kellett oldani, vagy azonnal beugrást szervezni, és az ehhez hasonló dolgok. Ezek sem egyszerűek, de pár órán belül megoldódnak. Számomra sokkal nagyobb kihívás ideális munkakörülményeket biztosítani a készülő produkciónak a próbaidőszak alatt. Ez alatt most nem a próbaterem hőmérsékletére gondolok, bár az is fontos, hanem arra, hogy egy olyan szakmában, ahol mindenki önmaga belsejéből adja oda a produkcióba szánt részt, előfordulnak konfliktusok, sérülések, gyötrődések. Egy elismerő pillantás, egy cinkos félmosoly, egy megfelelő időben átnyújtott aspirin néha próbákat menthet meg a széteséstől. Elsimítani az ellentéteket, meghallgatni a kétségeket a legnagyobb alázattal, és a készülő előadás érdekeit szem előtt tartva reagálni, ez az, ami igazi profit igényel.

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?

Tudom, hogy anyagi biztonságot csak határozatlan idejű szerződéses jogviszony biztosít egy kőszínházban, de a kíváncsiságom másfelé hajt. Engem az új formanyelvek kutatása érdekel leginkább, az új megközelítéseket keresem. Nagyon jó érzés, amikor a friss gondolkodásból, az őszinte, lelkes megmutatni akarásból egyszer csak kibontakozik valami. Mostanában esténként egy improvizációra épülő Zabhegyezőt próbálok a harmadéves színészosztállyal. Egyelőre gerilla-akcióban dolgozunk budapesti helyszíneken, vasútállomástól a romkocsmáig, és azt figyeljük, hogy a sűrítés nélküli játék hogyan befolyásolja a játékmódot és a befogadói nézőpontot . Amikor épp civil foglalkozásomat folytatom, akkor a Jurányi titkárságán dolgozom, mert az egy olyan hely, ahol teret kapnak a kísérletező kezdeményezések. Jó érzés úgy végigmenni a folyosón, hogy tudom, a csukott ajtók mögött fiatal színházcsinálókkal épp az osztálytársaim próbálnak.

Mit adott neked a Színház- és Filmművészeti Egyetem?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert ez egy összetett dolog. Amikor az Egyetemre jöttem, túl voltam egy humán és egy gazdaságtudományi képzésen, az elméleti órák anyagának jelentős részéről volt ismeretem. Mégsem gondoltam, hogy kreditátvitellel megoldom a tárgyakat, mert akkor a lényeg veszett volna el. A Színműn nem a tanmenet a legfontosabb, sokkal inkább a tanár személyiségéből adódó pedagógiai módszer, egyfajta szemlélet, amely úgy tanít, hogy közben teret ad a saját gondolatok születésének, a személyiség fejlődésének. Persze így van ez minden jó egyetemen, de ebben a lomhán működő intézményi struktúrában van egy olyan alapvető nyitottság és kulturális pezsgés, amit elég nehéz megmagyarázni, definiálni, vagy körülírni, de számomra felszabadulást adott, és már jó ideje töröm a fejem, hogy miként lehet ezt az állapotot átmenteni arra az időre, amikor ez a burok egyszer csak megszűnik körülöttünk.

Vajdai Veronika

Images_28050
Fotó: Torják Orsi
Vajdai Veronika
Milyen darabokban/színházban dolgoztál eddig és hogyan kerültél bele a produkcióba?

Vajdai Veronika: Legelőször akkor vettem részt egy próbafolyamatban, amikor a színháztudomány mesterképzésem szakmai gyakorlatát töltöttem a kaposvári Csiky Gergely Színház Vaknyugat című előadásának próbáin. Igaz, itt még csak megfigyelőként voltam jelen, mégis fontos volt számomra ez a tapasztalat, mert segített eldöntenem, hogy a tudományos munka helyett sokkal inkább szeretnék az előadások létrehozásában segédkezni. Szerencsére, a Színház- és Filmművészeti Egyetem éppen az elhatározásommal egy időben hirdetett színházi rendezőasszisztens képzést, amire fel is vettek, és a következő tavasszal már – Doma Petra osztálytársammal közösen – asszisztensként dolgoztam Simányi Zsuzsanna Hotel Láv című diplomarendezésében. Petrával olyan hatékonyan tudtunk együtt dolgozni, hogy a következő munkára is együtt kért fel minket Kelemen Kristóf, a Hotel Láv egyik dramaturgja, aki azon a nyáron Sok alvó közt semmi dolgom nékem című saját drámáját rendezte a Zsámbéki Színházi Bázison. Ebben az előadásban többen is játszottak a jelenleg harmadéves bábszínész osztályból, akikkel aztán ősszel ismét együtt dolgozhattam az egyetemen, amikor Bacsó Borbála osztálytársammal asszisztensként vettünk részt a Szász János rendezésében készülő Homokember próbáin. A premierbulin pedig már bele is csöppentem a következő munkába: Lázár Helga bábrendező egyeztető asszisztenseként részt vettem a féléves rendezővizsgájában és a Térey János Epifánia királynő című drámájából készült rendezésében is. Aztán asszisztensgyakornokként eltöltöttem egy próbaidőszakot a Kolibri Színházban, ahol a Háromnegyedben Hajsz Andreától tanulhattam. Innen rögtön a mélyvízbe kerültem, amikor Sipos Balázs asszisztense lettem az Erkel Színházban A florentin kalap című opera-rendezésében. Ez volt az első kőszínházi, első zenés és első önálló asszisztensi munkám. Nagy próbatétel volt, de rengeteget tanultam belőle, és nagyon örülök, hogy a részese lehettem ennek a sok szempontból kivételes előadásnak, hiszen mondhatni ez alatt a nem egészen négy hét alatt nőttem fel igazán az asszisztensi munkához.

Az egyetemi képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mivel segítette a majdani asszisztensi munkádat?

Elsősorban azzal, hogy lehetőséget adott a gyakorlati munkára, mert ezt a szakmát nem lehet iskolapadban megtanulni. Persze az is nagyon hasznos volt, hogy rendezők, asszisztensek, ügyelők és súgók osztották meg velünk tapasztalataikat a különböző órákon. Ez valamennyire mégis csak felkészített minket az asszisztensi munkával járó feladatokra, hiszen könnyebben kezelsz egy olyan helyzetet, amivel ha csak elmondás alapján is, de már találkoztál.

Amiért pedig a leginkább hálás vagyok a Színművészetinek, az maga az osztályunk. Ha a munkámmal kapcsolatban bármilyen tanácsra, segítségre van szükségem, nem kérdés számomra, hogy kikhez forduljak.

Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Nincsen legizgalmasabb, csak nagyon sok izgalmas, hiszen eddig minden produkcióban, amiben dolgoztam, vagy a speciális tér, vagy a bizarr kellékek, vagy a különleges alkotóközösség miatt, de mindig volt valami rendkívüli, és ez eleve izgalmassá tette a munkát.

A Hotel Láv például azért emlékezetes nekem, mert az a cél, hogy a nem látók számára is ugyanúgy élvezhető előadás szülessen, egy nagyon lényeges tapasztalattal tett gazdagabbá. Ez a másfajta nézőpont rámutatott arra, hogy milyen fontosak lehetnek az olyan apróságnak tűnő dolgok, mint egy illat, vagy egy fülbevaló csilingelése. A csillogó jelmezek és pompás díszletek helyett elég csak ennyi, hogy egy üres szobában egész világot teremtsünk. Ugyanakkor a Sok alvó közt-ben pontosan az volt a hihetetlenül izgalmas, hogy egy város széli katonai bázison egy fákkal és bokrokkal övezett betonbunkerben, jelmezekben, parókákban, neonfeliratokban és ehető kellékekben tobzódó, komplex előadást hoztunk létre, melynek varázsa éppen ebben az őrült kavalkádban rejlett.

Melyik volt a legnehezebb helyzeted?

Ahogy izgalmas pillanatokból, úgy nehézségből is nagyon sok van egy próbafolyamat során: beszerezhetetlennek tűnő kellék, problémás díszletelem, leegyeztethetetlennek látszó próbarend, lejáró próbán kificamodó ujjperc. De ezek a helyzetek engem sokkal inkább ösztönöznek, sem minthogy visszavetnének. Inkább kihívásként tekintek rájuk, és igyekszem megtalálni a leghatékonyabb megoldást. Hiszen ezek mind apró-cseprő problémák ahhoz a megoldhatatlan nehézséghez képest, amikor a bemutató után el kell búcsúzni az előadástól, amibe annyi energiát, időt és lelkesedést fektettünk. És nem azért, mert nem sikerült jól, hanem mert nincs pénz, nincs hely a továbbjátszására.

Images_28049
Totobé Anita, Vajdai Veronika

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni a jövődet?

Nagyon élveztem, hogy ilyen sokféle műfajban kipróbálhattam magam a felolvasószínháztól az operáig. Ezek közül a legtöbb független színházi előadás volt, ahol asszisztensként sok esetben mi láttuk el a kellékes, az öltöztető, a hangosító, a világosító, a súgó vagy az ügyelő feladatait is. Ez jó tanulópénz volt, hiszen így megismerhettük azoknak a munkáját, akik egy próbafolyamatban a közvetlen munkatársaink lesznek, és elsajátíthattuk azt a minden munkafolyamatra kiterjedő figyelmet, amivel egy asszisztensnek rendelkeznie kell. Bár ez a multifunkcionalitás egyben jelzi a független produkciók mostoha anyagi körülményeit is, én mégis szívesen dolgoznék hasonló előadásokban, mert nagyon szeretem azt a pörgést, ami egy ilyen mindenes munkakörrel jár. De idővel azt is szeretném majd megtapasztalni, milyen egy társulathoz tartozni, és állandó munkatársakkal dolgozni.

Mit szeretsz az asszisztensi munkában?

A komplexitását, hogy egyszerre vagyok titkár, menedzser és pszichológus. Változatos és izgalmas munka, amihez szervezőkészségre és kreativitásra egyaránt szükség van. De a legcsodálatosabb benne az, hogy az első pillanattól az utolsóig végigkövethetem, ahogy próbáról próbára formálódik az előadás, és láthatom, hogyan gazdagodik tovább a bemutató után. Közben pedig azzal foglalkozhatok, amit szeretek: színházzal és emberekkel. Színházi berkeken belül a ruhatárazástól a kritikaírásig sok mindent kipróbáltam már, de úgy érzem most találtam meg a helyem, és már nem tudnám e nélkül elképzelni az életem. Remélem, nem is kell.

Címkék

A brémai muzsikusok A florentin kalap Háromnegyed Homokember Körhinta Sok alvó közt semmi dolgom nékem Vaknyugat

A téma folytatása

Kölcsönsertés és whisky 2015. május 13., 19:07

Bábszínház és asszisztensmaffia 2015. május 20., 19:07

Próbafolyamat és Radnóti 2015. május 27., 19:07

Elmúlás és szolgálat 2015. június 3., 19:07

Ráhatás és pirotechnika 2015. június 10., 19:07

Korábbi hírek e témában

Kvintesszencia és szerelemmunka 2015. április 22., 19:07

Búgócsiga és jackpot 2015. április 29., 19:07

0 hozzászólás