Twitter Facebook

Próbafolyamat és Radnóti


2015. május 27., 19:07
Sorozatunkban az idén 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben a tanévben végzőket, Csizmadia Tibor rendezőasszisztens osztályának tagjait mutatjuk be. A sorozat írásai szerdánként, este 7 óra 7-kor jelennek meg.

2013 szeptemberében indult először rendezőasszisztens osztály az SzFE-n. Csizmadia Tibor tanítványai idén már végzősök. Krecz Krisztina és Széplaki Nóra válaszoltak.

Krecz Krisztina

Milyen darabokban és színházakban dolgoztál eddig, és hogyan kerültél bele az adott produkcióba?

Először az Örkény Színházban volt lehetőségem a Gáspár Ildikó rendezte Stuart Mária próbafolyamatát végigkövetni. A független színházi gyakorlatomat Vajdai Vilmos mellett töltöttem a Táp Színháznál, a Lúd Zsolt és kutyája Mattyi című produkcióban, a kőszínházit pedig a Játékszínben, a Vidám kísértet című bohózatban, amit Böhm György állított színpadra.

Images_28360
Krecz Krisztina
Melyik volt a legnehezebb helyzeted?

A „Lúd”-ban két asszisztens volt egyszerre, de ez nem jelentett könnyebbséget, minden szerepkört mi töltöttünk be. Így egy időben, egyszerre több területen kellett maximális intenzitással helytállnom. Az asszisztensi munka mellett ügyeltem, berendeztem a próbatermet, szöveget tanultam a színészekkel, hiányzások esetén én olvastam be az adott szerepeket, súgtam, kellékeket szereztem és készítettem be, de olyan is volt, hogy díszletet szereltem, vagy az íróval együtt ötleteltem a szövegen. Bár nem volt egyszerű próbaidőszak, nagyon szerettem benne dolgozni. Élveztem, hogy hasznos lehettem, hogy mindig volt feladatom. Rengeteget tanultam belőle.

Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Nehéz egyet kiemelni, de megpróbálok. Az egyik Lúd Zsolt előadás közben észrevettem, hogy az egyik jelenet fő kelléke nincs a színésznél a színpadon. Tudtam, hogy muszáj valahogy bejuttatnom, mert nélkülözhetetlen volt az előadás folytatásához. Egy pillanatnyi sokk után, felmértem a terepet, és rájöttem, hogy az egyetlen lehetséges megoldás az, ha a színpadon keresztül becsempészem. A kellékkel a kezemben, négykézláb bemásztam az egyik alacsonyabb díszletelem mögött. Szerencsére a színész idejében észrevett, „odacsalta” magát, és elvette tőlem anélkül, hogy a közönség bármit észrevett volna az incidensből.

Mit adott neked az egyetem?

Talán a leghasznosabb az, hogy beleláthattam azoknak az embereknek a munkájába, akikkel később együtt fogok dolgozni. Így például volt, színészmesterség, rendezés, drámaelemzés- és írás óránk. Az egyetemen fontosnak tartották azt is, hogy ne csak a művészi, hanem a háttérdolgozók szemszögéből is megismerjük a színházcsinálás folyamatát, így tanultunk színpadtechnikát, gazdasági ismereteket, ügyelést, súgást. Mindezt a szakma legjobbjaitól. És mindezek mellett szakmai gyakorlati helyet is biztosítottak számunkra.

A felvételin az osztályfőnököm Csizmadia Tibor megkérdezte tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy egy nálam fiatalabb közösségbe kerülök. Erre viccesen azt feleltem, hogy féljenek ők. Egyikünknek se lett igaza, nagyszerű csapat lett a mienk, ahol fontos emberi kapcsolatokat, barátságokat kötöttem. Az egyik ilyennek köszönhetem jelenlegi munkahelyemet, a Radnóti Színházat, ahol nézőtéri felügyelőként dolgozom.

Images_28361

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?

Nehéz kérdés. Ha lehet álmodozni, úgy tudnám elképzelni jövőt, hogy párhuzamosan munkálkodhatok mindkét területen. A független színházban azt szeretem, hogy egyszerre ezerfelé kell szakadni, és maximálisan kihasználhatom a képességeimet. A kőszínház biztonságosabb hely, ahol mindenkinek meghatározott feladata van. Egy kőszínházban teljes mértékben az asszisztensi munkámra koncentrálhatok, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Mit szeretsz az asszisztensi munkában?

A próbafolyamatot. A mai napig lenyűgöz, ahogy egy darabból megszületik az előadás. Csodálatos dolog ebben a folyamatban részt venni. Ahogy a szavak, a kellékek, a mozdulatok jelentőséget kapnak, ahogy felépül egy szerep, egy jelenet, s végül az mindez összeáll egy egésszé. Ezért is választottam ezt a szakmát, hiszen a rendezőasszisztens az, akinek a legnagyobb rálátása van mindenre, ő az összekötő kapocs a rendező, a színészek és a műszak között. De nem csak a megfelelő információáramlás biztosítása a feladata, hanem az is, hogy mindenkiben tartsa a lelket. Néha úgy érzem, pszichológus vagyok. Összetett és bonyolult feladat, de ebben rejlik a szépsége is.

Széplaki Nóra

Images_28359
Fotó: Torják Orsi
Széplaki Nóra
Mit kaptál az egyetemtől?

Az volt fantasztikus ebben a kétéves képzésben, hogy Csizmadia Tibor, az osztályfőnökünk egy nagyon heterogén csoportot válogatott össze. Mind különbözőek vagyunk személyiségben, életkorban, ebből adódóan élettapasztalatban. Kiegészítettük egymást, és ahol lehet, segítettük és segítjük most is, legyen az egyeztetés, kapcsolatfelvétel, bármilyen felmerülő emberi vagy szakmai kérdés.

Ez alatt az idő alatt megismerkedtem olyan emberekkel, akik nagyon fontosak lettek az életem bizonyos területein. Ez most végtelenül romantikusan fog hangzani, de amikor a Vas utca környékén járok, már attól felvillanyozódom, hogy jönnek szembe az ismerős arcok. Ettől otthonosan és biztonságban érzem magam.

Amit még kaptam: a türelem. Amikor a Színművészetire kerültem, sokkal figyelmetlenebb és türelmetlenebb voltam, szerintem nagyjából munkaképtelen. Meglehet, hogy csak azért éreztem így, mert én vagyok a legfiatalabb az osztályban, és a többiekhez képest még gyerek voltam a képzésünk elején. De az óráink és a közösségi feladataink alatt megtanultam az energiáimat és a lelkesedésemet beosztani, produktívan felhasználni. Legalábbis azt hiszem… (néha még kételkedem).

Melyik színházban, milyen darabokban dolgoztál eddig?

Tibornak eleve az volt a szándéka, hogy az elméleti órák mellett az egyetemen belül állandó gyakorlatot végezzünk a készülő vizsgaprodukciókban. Ezt nem sikerült megszervezni az első félévben, így kikerültünk kő- és független színházakhoz megfigyelőnek, másodasszisztensnek. Én Pozsgai Dóra osztálytársnőmmel az Örkény István Színházba kerültem Mohácsi János Képzelt beteg című rendezésébe. Ezt követte a Radnóti Miklós Színházban Bálint András Anatol és a nők című eladása, immár egyedül. A próbafolyamat után megkértem Andrást, hadd maradjak ott a következő produkcióra is, utána pedig valahogy ott ragadtam, immár több mint egy éve.

A Radnóti egy csodálatos közösség, lehet, hogy azért, mert kis társulatú színház. Nagyon megfogott a benti hangulat, a társaság, már akkor fel vagyok villanyozva, mikor épp próbákra, előadásokra megyek be. Ebben az évben megkaptam az első önálló munkámat, Mohácsi János asszisztense lehettem a Buborékok című előadásban, ami igazi mélyvíz volt, és egyben egy nagy szerencse, hogy esélyt kaphattam, hogy ennyire bíztak bennem.

A Radnóti mellett az egyetemen belül dolgozom, főleg Varsányi Péter harmadéves bábrendező és a jelenleg másodéves dramaturg osztály mellett asszisztensként, kellékesként, mindenesként. Teljesen más az egyetemen belül, velünk egyidős, többségében szintén tapasztalatlan emberekkel együtt tevékenykedni, közös kreatív munkát végezni. Nekem ez adja az energiát.

Images_28366

Mi volt eddig a legnehezebb helyzeted?

Ez a munka egy folyamatos, önmagammal való megmérettetés. Állandó figyelem szükséges hozzá, reggel hétkor ugyanúgy, mint hajnal egykor. Mindig a maximumon kell, hogy pörgessem magam, és amikor épp nem vagyok bent a színházban, akkor is mindig elérhetőnek és aktívnak kell lennem. A Buborékok alatt olyan volt, mintha lenne tizenhat gyerekem, akikre figyelnem kell, akikért felelősséggel tartozom. (Bár ők valószínűleg ezt másként élték meg, már csak azért is, mert én voltam a legfiatalabb a csapatban, kevés tapasztalattal és sok hibával.) Az ember természetszerűen rengeteget hibázik, pláne az elején, amivel nem csak magára, hanem a körülötte lévőkre és a produkcióra is hatással van. Ez lelkileg nekem borzasztóan megterhelő. Őri Rózsa az én állandó mentorom, aki lassan három évtizede a Radnóti Színház asszisztense. Ő ad nekem tanácsokat, hogyan lehet ezt önmagunkban is jól kezelni, és közben a maximumot teljesíteni. Nagyon nagy könnyebbség, hogy van valaki, akitől bármikor kérdezhetek, és akire bármikor számíthatok. Ami egyébként az egész társulatra igaz, nem tudnék olyan embert mondani a Radnóti Színházban, akihez nem mehetnék oda bármikor, bármilyen kéréssel vagy kérdéssel.

Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?

Szeretek egyszerre több mindent csinálni, szeretem, ha teljesen le vagyok terhelve. Így idén télen, amikor elkezdtük próbálni a Buborékokat, mellette jártam két aktív egyetemi szakra, ahol két vizsgaidőszakot teljesítettem. E mellett asszisztáltam két másik egyetemi produkcióban, és elkezdtük az „Akik nélkül nem…” interjúsorozatot a Radnótiban. Egyikről sem akartam lemondani, és szerencsére nem is kellett, de ki kellett alakítanom egy rendszert, amiben előbbre kerültek az épp prioritással rendelkező elemek, míg másokat muszáj volt háttérbe szorítanom. Szerintem, nagyon nehéz megtanulni válogatni és nemet mondani, az ember mindig mindenhol ott akar lenni.

Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?

Nem próbáltam még ki mindent, így ezt nem tudhatom. Nekem elsődleges az, hogy egy jó csapatban dolgozhassak, jó hangulatban és jó művészi minőségű produkciókban. Most épp nagyon jó helyen vagyok (lekopogom).

Címkék

Varsányi Péter A képzelt beteg Anatol és a nők Buborékok Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi Stuart Mária Vidám kísértet

A téma folytatása

Elmúlás és szolgálat 2015. június 3., 19:07

Ráhatás és pirotechnika 2015. június 10., 19:07

Korábbi hírek e témában

Kvintesszencia és szerelemmunka 2015. április 22., 19:07

Búgócsiga és jackpot 2015. április 29., 19:07

Feladatkörök és premierbuli 2015. május 6., 19:07

Kölcsönsertés és whisky 2015. május 13., 19:07

Bábszínház és asszisztensmaffia 2015. május 20., 19:07

0 hozzászólás